black particles - a path in entropy

”Hát nem ma fogok leszokni a…” zundergrund zenéről.

Tegnap jött ki a black particles - a path in entropy c. albuma, ezzel újabb mestreművel gazdagítva az amúgy is elég erős 2024-es évet. Nagyszerű dolog megélni, hogy a magyar underground még mindig fel tudja venni a kesztyűt, és világszínvonalú produkciókat produkál.
A black particles-t mindig dícsértem abból az aspektusból is, hogy nem a megszokott delayrock, ami már számlával rendelkező, kissé talán unalmas vendége az elmúlt majd’ 20 év színpadainak. Az új album tovább erősíti ezt a képet, dinamikus, inkább post-blackbe hajaló anyag ez, viszont egyátalán nem sablonos. A progresszivitás elemei folyamatosan észlelhetők, monumentális nyitásokkal, és a black particles-re amúgy is jellemző, szépen menedzselt hangulatokkal. A zene utazós, de sokkalinkább egy hullámvasutazás a Holdra, mintsem valami kétakkordos “elájulok magamtól, nézzétek micsoda művész vagyok, vagyok, vagyok, vagyok” 5ünnø))))-wannabeság.

Olyan szép, hogy az egyszerű, stabil ritmikákra virágfűzérnyi díszítést tűznek ezek a zenészek…nekem különösen a stranger, és az innocence vége a lélekemlő.
A Miracle Sound ismét fantasztikus munkát végzett, idén nem az első kiváló minőségű anyag került ki a szegedi stúdióból.

A dalok címei befelé nyíló ajtókként hívják a hallgatót, hogy kulcsszavaikkal kitárulkozzanak…hogy merre? Ez olyan tudatalatti térképolvasás, ami mindenkinek legyen sajátja. A black particles ismét átment a “lehet hogy énekkel jobb lenne” teszten…jók ők vokállal is, de semmiképp sem szükséges. A hybrid megoldás meg mindig kecsegtető. Ezt hagyjuk is rájuk.

Egyébként a magukat csupa kisbetűvel író bandák nekem mindig szimpatikusak voltak...ebben is megnyerő a black particles.