Innerverse - Right place, wrong time
Innerverse - Right place, wrong time
https://innerverseband.bandcamp.com/
Az Innerverse kétségtelenül az egyik legkreatívabb magyar postmetal banda. Ezek a csókák olyanok, hogyha úgy nekifognak valaminek, akkor az általában nem kicsi.
A Spiral Records gondozásában frissen, ropogósan érkezett hozzám a Right place, wrong time LP, amit már a múltheti beharangozó Obscure esetén is tökéletesen össze tudtam kötni ezzel a változatos, aranyló, mégis komor, égető, mégis hideg ősszel, ami az elmúlt hetekben uralkodik régiónkban.
Amikor először, munkafázisban pörgettem végig ezt a lemezt, már akkor meglepett, hogy a nem épp rövid kezdést követően hirtelen már a harmadik tracknél tartottam. Instrumentális zenénél ez nagyon jót jelent…azt, hogy úgy van megírva, hogy az vigye a hallgató agyát. Azért volt érkezésem ki-kikandikálni, miközben hallgatás közben pötyögtem ezt a cikket, és nekem nagyon tetszett az az elképzelés, hogy bizony jó darabig várattak a srácok a nehezebb soundokkal, avagy a durvább torzításokkal. Így nálam elérték, hogy a Far Away, Still There egy nagyon hosszúra sikerült, de tündérien pöntyögő intro és a Város már úgy tör fel, mint valami örömből, vagy bánatból…de pontosan jól időzített sírás.
Korábbi cikkemben is dícsértem a ritmusszekciót, most sem múlik ez el, az amúgy is, összegészében erősen progresszív megoldásokban nagyon finom ritmikai trükkökbe ütközhetünk. A hangszerek szerepe nagyon arányosan osztozkodik az összhangzat, meg a szólisztikusság elemein, pl a Ginger Redet több hangzást váltogatva, gyönyörűen tolja a basszusgitár, az Incinerate pedig ránk rúgja a progresszív metál hangfalat. Eskü nem néztem végig a számcímeket, de az őszös hasonlatomra igencsak rímel az Ascending Leaves. Az Obscure-t már ismerhetitek egy hete, annyi mindent foglal magába ez a zene azokból az előadókból, stílusokból, amiket az évtizedek során megszeretem, hogy ez már valamilyen szinten megható. Van itt Devin Townsend, Tool, If These Trees Could Talk, Deftones…és igen, sok esetben számomra az Innerverse olyan, mintha egy rejszolás nélküli Dream Theatre lenne. Van a zenéjükben valami időtlen, furcsa hazatérés, mintha egy lélek visszajárna, hogy megnézze hogy változik a világ, amit elhagyott. A Dragging ezen album útlevele, felépül, és leomlik, én meg ülök, a billentyűzetről felemelem kezeim, “Ennyi?”.
Pont az egyik hajnalon, miközben vártam, hogy a fordulatám szépen lekússzon 1000 alá gondolkodtam, hogy kellene nekem valami ehhez a lusta, de a többihez hasonlatosan reményteli reggelhez valami olyan zene, ami hagy engem is felébredni, összeszednem magam, és üzemi hőmérsékletre kerülnöm, ahogy én is biztosítottam ezt hű hátasomnak…nos ez az album lesz ez, pontosan. Aztán meg, majd a színpad előtt is lehet rá lebegni. Lemezbemutató november 6-án:
https://facebook.com/events/s/clouds-ro-eclipse-of-the-sun-i/1303382274581188/