Zephyr - Grand Voyager

Pont a minap beszélgettünk drága komámmal arról, hogy mi is történt a stoner metallal. Mert valljuk be, az elmúlt 10-15 évben a hihetetlen, már-már túláradó stoner rohamból mára alig maradt legénység talpon a vidéken.

Azt hiszem mint sok stílus, ez is kitermelte az igazán zélóta híveit, és ez szívvel-lélekkel összekovácsolt zenét eredményez. Ilyen zélóta a Zephyr is, akiknek Grand Voyager című lemeze épp most jelent meg. Az album munkálatai a Savage Studios-ban zajlottak.

Miután a lemez maga is egy balladikus, akusztikus gitáros intróval indít, meg lónyihogással, elidőznék még egy kicsit a nosztalgia meleg és büdös ködében. Magam a stoner vonalán csöppentem igazán bele a zenélésbe, és az elmúlt soksok év alatt olyan bandákban játszottam, amik így, vagy úgy köthetők ehhez a vonulathoz. Hogy ez kit érdekel? Senkit. Viszont a műfaj hazai történelmét kapizsgálom, és bizony amibe rendesen belemerül az ember, azt az utálatig képes kritizálni.

A lovas intro - Tatanka, amiben a gityó szépségesen természetesen szól, csak egy kis délibáb. A Mentor ugyanis olyan szőrös, láncos, olajos sztorival érkezik, hogy nem is veszek többé 10 évnél fiatalabb autót, csak hogy bele tudjak nyúlni.

A Cavemanben már jön a kiszámolósabb, mászkálós sztóner…ami elvezet a címadó trackig. A srácok beindítják a Grand Voyagert, s mivel egy autóról van szó, ez egy vonulós, utazós nóta. Beparkolnak a Redneck Cadillac mellé, amiben ismét jön a mászkálós, mute-os, blues-származékos, délies rockolás.

The Bone Collector szépen díszített melódiáiban érződik, hogy a pengetősök egy sabbathnapjukon írták a témát. A redneckség pedig nem maradhat el whiskey nélkül…ez esetben ezt a Whiskey Demon szolgálja fel. Ennek a dalnak a fő riffje annyira bunkó, hogy kifejezett kedvencem. A zárótracknél valami ismételten balladikus dologra számítottam, de nem az jött, The Gray címmel folytatódik a diktálás. A szám második felére érkezik meg egy kis sivatagi elmélkedés szépen elmegy a gép, a láthatáron épp hogy kihallik motorjának muzsikálása.

Ez egy elejétől-végéig profi stoner album, a zeneisége a műfajban példaértékű, aki szereti az ilyet, annak merem ajánlani. A vendégek névsora is impozáns. Az éneket tovább nem moodosí…akarom mondani nem módosítanám, nekem amúgy olyan, mintha Vörös András stonert énekelne, kicsit olyan szögletes, de a feelinget lehozza, illetve nem akar Ozzy lenni…aminek külön örvendek.

Miután annyira nem követem már a pástot, azt tudom mondani, az itthoni top 3 stoner csapatomba simán befér a Zephyr. Nem akar ez se több-se kevesebb lenni, mint ami…viszont azt nagyon szépen csinálja. A gitárok hangzását külön imádtam. Az artwork nem tudom melyik évtized kívánalmait követi, de végülis működik.